Híreink
30 millió tehetséggondozásra
- Részletek
- Megjelent: 2018. február 20. kedd, 18:11
A "Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért" elnevezésű EFOP pályázaton közel 30 millió forintot nyert el a Pinceszínház Eger Művészeti Közhasznú Egyesület Erdőtelek helyszínnel.
A Pinceszínház Eger Művészeti Közhasznú Egyesület húsz éve működik Egerben. Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalok a színjátszás eszközeiből megismerjenek, illetve elsajátítsanak olyan technikákat, amelyeket az élet különböző területein is sikerrel alkalmazhatnak.
A most elnyert pályázat lehetőséget teremt arra az egyesületnek, hogy egy korábbi sikeres projekt eredményeit felhasználva tovább folytassák munkájukat, megadva a lehetőséget más hátrányos helyzetű intézményeknek is – írja a projekt leírásában a Széchenyi2020.hu.
A támogatás segítségével több olyan hátrányos helyzetű település is be tud kapcsolódni a tevékenységi körbe, amelyeknek eddig erre - szűkös anyagi lehetőségei miatt - nem volt lehetőségük.
A különböző foglalkoztatási formákat az intézményekben, a megvalósulási helyszínen - jelen esetben Erdőtelken - fogják megtartani, nagy hangsúlyt helyezve a műhelymunkára, különös tekintettel a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekre.
Forrás: hatvanonline.hu
Ajándék a nyugdíjasoknak
- Részletek
- Megjelent: 2017. december 28. csütörtök, 18:29
Ötezer számítógépet oszt ki a kormány 65 évesnél idősebbeknek az idősügyi infokommunikációs program keretében ‒ az ünnepek közeledtével az erdőtelki és a tenki idősek kerültek sorra.
Az ünnepélyes átadás előtt Erdőtelek polgármestere, Forgács Jánosné egy Kányádi Sándor verssel kezdte megnyitó beszédét, majd köszöntötte a megjelenteket, köztük Szabó Zsolt államtitkárt, a térség parlamenti képviselőjét, Szopkó Tamást, Tenk polgármesterét, valamint Jeneiné Rubovszki Csillát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosát.
A miniszteri biztos előadásában elmondta, a számítógépeket az ingyenes internetszolgáltatással szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő, valamint egészségkárosodott emberek kapják meg, az eszközök használatára pedig megtanítják őket.
Jeneiné Rubovszki Csilla hozzátette, egy országos felmérés szerint a digitális eszközök elsősorban az idősek magányának csökkentéséhez, az ellenük irányuló bűncselekmények megelőzéséhez és az egészségük megőrzéséhez járulhatnak hozzá. Példaként elmondta, hogy megtanítják a nyugdíjasokat videotelefonálni, bűnmegelőzési Skype-konferenciákat tartanak nekik, és a demencia enyhítésére szolgáló játékokat is kifejlesztenek.
Az előadás végén személyenként szólítva adták át a számítógépeket új tulajdonosaiknak.
Forrás: hatvanonline.hu
Ünnepi gyertyagyújtás
- Részletek
- Megjelent: 2017. december 13. szerda, 17:53
Szeretettel hívjuk és várjuk a lakosságot 2017. december 14-én, csütörtökön 16 órai kezdettel a főtéren felállított karácsonyfához egy közös ünnepi gyertyagyújtásra! Műsorral, bejglivel, forralt borral és teával hangolódunk az ünnepekre!
Művelődési ház és könyvtár
Csökken a csatornadíj
- Részletek
- Megjelent: 2017. december 10. vasárnap, 18:37
Könnyebb lesz kifizetni január elsejétől a szennyvízdíjat a néhány éve Erdőtelken megépült csatornaszolgáltatás után – jelentette be a településen tartott sajtótájékoztatón Szabó Zsolt, a térség parlamenti képviselője és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Felidézte, néhány hónappal ezelőtt helyi lakosok keresték meg azzal, hogy igen magas a csatornadíj a településen. A helyi képviselő-testület tagjai és a falu polgármestere is elkötelezett volt a csökkentés elősegítése érdekében, s megindultak a tárgyalások, vázolta fel a folyamatot.
Tárgyaltak az Energiahivatallal, a minisztériummal és a Heves Megyei Vízművel, ennek eredménye, hogy 2018. január elsejétől köbméterenként 165 forinttal kisebb árat kell fizetne az erdőtelkieknek a szennyvízszolgáltatás igénybevételéért; így minden erdőtelki családnál éves szinten több, mint 10 ezer forint marad meg.
Stregova Márta gazdasági vezérigazgató a megyei vízmű részéről megerősítette: Szabó Zsolt államtitkár segítségének eredménye a nettó 130 forintos díjcsökkenés elérése, s a Vízműnél felülvizsgálták a próbaüzem költségeihez mérve a rendes üzemeltetés költségeit.
Eddig az intézkedésig a környék településeinek szintjéhez mérten mintegy duplája volt a díj, s mint korábban megjelent, az 1,6 miliárdos szennyvízberuházás eredetileg 85 százalékos támogatású lakossági önerő nélküli kivitelezéséhez is szükség volt a képviselő lobbira. A beruházás mindenesetre elkészült, üzemel, védi a környezetet és emeli az erdőtelki ingatlanok értékét – jövőre tehát jóval kisebb tarifa mellett.
Forrás: hatvanonline.hu
További cikkeink...
Heves megyei hírlap
Eseménynaptár
Rendezvények
No events |